Tusványos szubjektív

Megjelent a Polgári Élet-ben

2010. július 06. kedd 15:02

Kissé úgy vagyok ezzel, mint az egyszeri cigányember az öreganyjával: kicsit unalmas már, de ez van. Az alábbiakban következzék néhány sarkalatos pontja a saját tusványosi házi receptemnek, élménybeszámolóval fűszerezve. Eleve csak Orbán Viktorra gyúrok, ami azt jelenti, hogy a tábor vége felé érkezem a tett színhelyére. Nem autóval megyek, mert a kismillió ismerőssel le kell majd gurítani néhány sört, marad tehát a vonat. Ennek egyik nagy hátulütője a fájdalmasan nagyon korán kelés. Általában a felkelő nap sugarai köszöntenek, amint a fűben alvó részegeket óvatosan átlépdelve becserkészem az egyik Olt menti vendéglő teraszát. Nyitásig a víz csobogását hallgatva magamba szívom a ránk váró események hangulatát. Amíg a táborlakók éledeznek, készítek néhány fotót „Az alkohol öl, butít és romlásba dönt” című albumomba. Általában a sajtós kollégák tünedeznek fel elsőkként a prérin, a másnaposság függvénye szerinti sorrendben. Ajkukon két örökzöld kérdés remeg: mikor tart Orbán tájékoztatót, és eljön Markó, vagy nem jön el Markó? Csöndesen teszem hozzá, szerintem az idén eljön, de ki tudja. Aztán lassan, és néhány óra késéssel elérkezik a várva-várt pillanat: a díszvendégek elfoglalják helyeiket a nagyszínpadon. Zizegnek a laptopok, kattognak a fényképezőgépek (micsoda képzavar digitáliában), és minden újságíró rettentően fontoskodva ájuldozik a tűző napon. A nép kissé hátrébb, a fák jótékony árnyékából áhítattal hallgatja, hogy magyarnak lenni jó, autonómia kell, Románia pedig egységes nemzetállam, hogy Markóék az erdélyi magyar erőcsávók, Tőkés szerint nem, de muszáj összefogni, ésígytovább. Két óra múltán már a szónokok is vattát köpnek, véget ér a nap fénypontja, és kezdődik az ostrom a vendéglátóipar ellen. A legelszántabb stábok exkluzív interjúra vadásznak inkább kevesebb, mint több sikerrel, ők azok, akik délután a napon söröznek. Mindenki az esti koncertre készülődik, az éjszakai műszak is kezd ébredezni. Én óránként kilátogatok az állomásra, mert késik a mangáliai gyors, és sűrűn azt kérdezgetem magamtól: minek is jöttem már megint ide? Jakab Lőrinc