Ujjal mutogatás
Ez napjaink új divatja. Nem egy pillanatnyi divat. Nem egy aktuális hóbort. Egy nagy léptékben elterjedt szokás. Nem egy szubkultúra, vagy egy szűkebb társadalmi csoport eszköze, hanem mindenkié.
A lustaság szokása, a tenni-nem-akarás takarója.
Ujjal mutogatunk a közéleti szereplőkre, akik rosszul végzik a munkájukat. Ujjal mutatunk azokra, akik nem végeznek semmiféle munkát. Ujjal mutatunk munkahelyünkön a főnökünkre, aki akadályozza a munkánkat, és ujjal mutatunk a beosztottjainkra, akik nem úgy végzik a feladatukat ahogyan az jó lenne. Ujjal mutatunk a barátainkra, akik figyelmeztetnek hibáinkra, és ujjal mutatunk rájuk, ha nem teszik ezt meg.
Egyénekként hibáztatunk egyéneket közösségként közösségeket. De jó lenne leszokni erről.
De jó lenne leváltani azokat a közéleti szereplőket akik rosszul cselekednek. Vagy a maguk szakállára dolgoznak. Vagy akármi … amiért ujjal mutogatunk rájuk. De ahhoz dolgozni kellene. Nem ujjal mutogatni a média ellenséges hozzáállására vagy az ellenfél zsarolásaira. Hanem dolgozni kell. Keményen és kitartóan.
De jó lenne megbeszélni a főnökkel a dolgot. Elmagyarázni hogy amit tesz nem jól teszi és hogyan lenne jobb. Az Ő és a mi hasznukra is.
De jó lenne megmutatni annak a beosztottnak hogy konkrétan mit és hogyan várunk el tőle. Ha már ragaszkodunk hozzá, de nem képes magától elvégezni a feladatot. Ha meg nem képes rá, megválni tőle. De tenni valamit, és nem csak ücsörögni és mutogatni.
De jó lenne ellentámadás helyett meghallgatni a barátainkat. Ha rosszat mondtak rólunk, bizonyára okkal tették, és nem azért hogy támadjanak és ellentámadást várjanak, hiszen a barátaink, nem az ellenségeink. De jó lenne nem felelősséget rájuk hárítani ha nem szóltak, hisz pont azért nem szóltak, hogy ne támadjuk vissza őket.
De jó lenne csak úgy elfelejteni az ujjal mutogatást és lecserélni a tenni akarásra.
Mobra – Marosi Polgár
