2022. július 9 Oleg Kazak
A két világháború közötti időszakban Csehszlovákiához tartozó Kárpátaljai Rusz (ma Ukrajna Kárpátalja) 1938–1944-ben fokozatosan beépült a Horthy Magyarországhoz. A Kárpátaljai Terület magyar állammal történő egyesüléséről szóló törvény értelmében az Országgyűlés 1939. június 10-én összehívott alsóházának (képviselőházának) tagjai a lakosság által választott személyekké válhattak, akik , a miniszterelnökkel egyetértésben a parlament mindkét házának jóvá kellett hagynia. 1940. június 30-a előtt 10 képviselőt kellett volna megválasztani [1, p. 107–108] Kárpátaljai Ruszinországban azonban soha nem tartottak választásokat. Teleki P. Magyarország miniszterelnöke 1940. július 19-én parlamenti beszédében kijelentette, hogy az európai ellenségeskedés miatti választásokat határozatlan időre el kell halasztani, és a kooptált képviselők mandátumát folytatni kell [2, p. . 191].
A magyar uralom idején három alkalommal kooptált a térség képviselői a parlamentben. 1938. november végén az Orosz Nemzeti Autonóm Néppárt (RNAP) elnöke, S. Fencik, az Autonóm Mezőgazdasági Szövetség (AZS) képviselője, Feldesy J. (mindkét párt ruszofil volt), a magyar pártok vezetői. Kárpátaljai Ruténia - A. Corlat és K. Hockey [448, p. 110]. 1939 júniusában a parlament mindkét házával egyetértésben Kárpátaljáról a következő képviselőket hívták meg a Képviselőházba: az AZS tagjait (G. Bence, I. Bokshai, A. Brodiy, P. Gajovic, V. Gomiczko , Demko M., Zsegora E, Szpak I., Csuga A.) és regionális magyar pártok (Ortutai E., Egri F.). A kinevezésükre vonatkozó javaslatot megfontolásra benyújtották a Képviselőház Állandó Bizottságának elnökéhez, és e bizottság 1939. július 4-i ülésén egyhangúlag elfogadták [499]. Ezt követően a parlament alsóházának személyi összetétele csak egyszer változott: 1942 februárjában Gapka P. (AZS) és Budaji I. (párton kívüli) kooptált a megüresedett helyek betöltésére [2, p. 191]. M. Horthy régens, A. Stoica görögkatolikus püspök, A. Ilnickij kanonok, I. Kaminszkij jogász doktor, S. Gagno ügyvéd 1939. július 1-jétől a parlament felsőházának tagjai lettek, az Országgyűlés határozatával. Horthy M. régens. Később (1942. november – 1943. január) a következőket hívták meg a felsőházba: P. Demjanovics rakhivi görög katolikus pap, A. Krichfalusi-Grabar nyugalmazott csendőrezredes, a Maramaros Župa volt főnöke (1939–1941) B. Rishko . Ezen kívül a felsőház tagjai voltak a kárpátaljai terület régensségi biztosai, Zh. Pereni, M. Kozma, P.V. Tomchani [1, p. 111]. Az országgyűlési képviselők tehát a Kárpátalján aktívan hirdetett „ugor-ruszinizmus” irányzatának hívei voltak, akik a térség lakosságát külön szláv népnek, a magyar rezsimhez lojálisnak tekintették, ruszofil pártok tagjai, mint pl. valamint a magyar nemzetiségűek – a csehszlovák időszakban létrejött magyar regionális pártok aktivistái. Az ukránfil irányzat képviselőinek nem volt képviselőjük a magyar parlamentben.
A parlament alsóházának ülésein a Kárpátaljáról ruszin országgyűlési képviselők gyakran bekapcsolódtak a térség nemzeti és kulturális életének főbb vonatkozásairól szóló heves vitákba. Komoly nézeteltérések alakultak ki a régió őslakos keleti szláv lakosságának elnevezésével kapcsolatban. A. Korlat az „ugro-oroszok” („Magyaroszok”) kifejezés használatát javasolta. A magyar nemzetiségű képviselő szerint ez a szó a helyi lakosság „testi és lelki egységét” hangsúlyozta, amely „magyar és orosz egyaránt volt”. A. Korlat ugyanakkor azt javasolta, hogy ezt az etnonimát együtt írjuk, és ne kötőjellel: „A kötőjel már veszélyes lesz. A kötőjel mérete 2 mm, de 350 km-es rést fog jelezni, amely a magyar Budapestet és az orosz Verhovinát választja majd el” [3, 587. old.]. A magyarok közül más képviselők – K. Hokki és A. Vozary – javasolták a helyi lakosság „ruszinok” elnevezését, mivel véleményük szerint ez a szó a régió szláv lakosságának autoetnonimája [3, 756. régi.; 4, 293. old.]. A. Vozari egy ékesszóló „Nem Ugrorus, nem Ruten – hanem: Rusin” című cikkében részletesen alátámasztotta álláspontját. a Munkácsi „Local Resident” („Az őslakó”) című újságban 1941 márciusában. A szerző azzal érvelt, hogy az „Ugrorus” etnonim mesterséges, és az Orosz Birodalomból származó szláv tudósok kísérletét jelenti az orosz nép magyarországi jelenlétének bizonyítására. és ezzel igazolják az orosz cári hatóságok jogát, hogy beavatkozzanak a térség ügyeibe. A. Vozari szerint egyik helyi lakos sem nevezte magát „ugrorusznak”. A „Ruten” etnonimának a képviselő véleménye szerint történelmi gyökerei vannak – még III. Béla magyar uralkodó is „a ruten királyának” nevezte magát, a Habsburgok is ezt a kifejezést használták a címükben, de „a nép nem fogadta el ezt a nevet, nem tetszett.” A cikk végén Vozary A. a következő jellegű ajánlásokat fogalmazta meg: „Kérjük a magyar kormány egy részét, a magyar sajtót és a teljes magyar közvéleményt: ne nevezzék ezt a kárpátaljai szép népet se ruszinnak, se ugroorosznak, hanem ruszinoknak nevezzük őket, mert csak ezt a nevet ismeri fel és tekinti a nép a magukénak” [5]. A Kárpátaljai Ruszin helyettes hadtest ruszofil szárnya nevében V. Gomicsko beszélt ebben a kérdésben. Nem ellenezte az „Ugrorus” nevet, hanem az „orosz” etnonimát tartotta megfelelőbbnek. A politikus véleménye szerint a Kárpátok „az orosz nép és az orosz nemzet ősi hazája”. V. Gomicsko a helyi lakosság ruszofíliáját kizárólag spirituális jelenségnek tartotta, az Osztrák-Magyar Birodalom hatóságainak a helyi lakosok Orosz Birodalom iránti rokonszenvével kapcsolatos gyanakvását pedig „képzetes fantáziáknak, amelyeknek soha nem volt előfeltétele. ” Később egy 1942. november 27-i értekezleten S. Fencik is hasonló álláspontnak adott hangot.V. Gomicsko bírálta a helyi dialektusokra épülő külön ruszin nyelv létrehozására irányuló kísérleteket, és elfogadhatónak tartotta az orosz irodalmi nyelv használatát, amelynek segítségével véleménye szerint a keleti szláv nép „magasabb kultúrába emelkedhet, és elérheti a azon a szinten, amelyen a magyar nép és az egész civilizált világ” [3, 753–754. régi.].
A Kárpátaljai Ruszin nemzeti és kulturális életének egyik legvitatottabb vonatkozása a nyelvkérdés volt. V. Gomichko, M. Demko és mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a tisztviselők nem ismerik kellőképpen a helyi keleti szláv lakosság nyelvét.I. Shpak az egyik parlamenti ülésen arról számolt be, hogy folyamatosan kap leveleket panaszokkal Kárpátalja ruszinjaitól a helyi keleti szláv lakosság nyelvismeretében. a tisztviselőkkel és a rendvédelmi tisztviselőkkel való kommunikáció lehetetlensége ruszin nyelven. I. Spak profanációnak nevezte a hatóságok azon törekvését, hogy fizetésemeléssel ösztönözzék a tisztviselőket a ruszin nyelv tanulására: véleménye szerint a hivatalnokok „mindenkit megtévesztettek, és meg sem próbálták elsajátítani a nyelvet” [6, 111. old.]. Egy másik felszólalásában a képviselő az iskolapolitikában tapasztalható magyarosítási tendenciákat ismertette, helyesen megjegyezve: „Ha a gyerekek olyan nyelven tanulnak történelmet és matematikát, amit nem értenek, akkor ezeket a tárgyakat nem tudják elsajátítani. Ezért természetes, hogy tudásuk nem éri el a magyar gyerekek tudását.” Ugyanebben a beszédében I. Spak rámutatott a könyvek megsemmisítésének tényére a Kárpátaljai Rusz könyvtáraiban, nem értve egyet más képviselők szavaival, amelyek a kiadványok „bolsevik” jellegéről szólnak [7, 450. old.]. A „kommunista” irányzatú anyagokon kívül ugyanis ruszofil és ukránfil jellegű könyveket is elkoboztak a könyvtárakból [8, 131. old.]. A kárpátaljai ruszin helyettes Vozary A. (nemzetileg magyar) kollégáitól eltérően vélekedett a térség nyelvi helyzetéről. Nem tiltakozott a ruszin nyelvhasználat ellen, de úgy vélte, hogy azoknak a ruszinoknak, akik sikeresen elsajátították a magyar nyelvet, azt kellett volna használniuk a hivatalnokokkal való kommunikáció során. Pozitív példaként A. Vozari a munkácsovói tanári kongresszust említette, ahol „egy szót sem mondtak ruszinul” [4, 294. old.]. M. Demko egészen másként értékelte ezt az epizódot: „A külföldi agitátorok és az állam ellenségei ezzel a kongresszussal demonstrálhatják, hogy a magyarok elnyomják a nemzetiségek anyanyelvét. Ez a fajta információ árthat országunknak” [4, 461. old.].
A Kárpátalja-Ruszin nemzeti-kulturális helyzetének óvatos kritikája ellenére, amelyet a térség egyes képviselői megengedtek maguknak, felszólalásuk fő vezérmotívuma a magyar uralom pozitív megítélése volt. Példa erre a Kárpáti híradó magyar nyelvű regionális újság 1944. januári cikke. Mindkét parlamenti ház képviselői a térség keleti szláv lakosságának magyarországi életének kilátásait vitatták meg. A. Brody a nemzeti probléma megoldását a „stefanizmus” koncepciójának megvalósításában látta – Magyarország többnemzetiségű államként, amelyben tiszteletben tartják a kisebbségek kultúráját és nyelvét, és „a magyarok egyenlők az egyenlők között”. A. Brody a magyarok és a ruszinok viszonyát a „legkedvezőbbnek” minősítette. S. Fencik gyakorlatilag ugyanezt nyilatkozta. A. Ilnickij felhívta a figyelmet a ruszinok történelmi hűségére a magyar nemzeti eszme iránt, és példaként hozta fel a ruszinok részvételének tényeit a II. Rákóczi Ferenc vezette Habsburg-ellenes felkelésben és az 1848-as forradalomban. – 1849. P. Demjanovics és V. Gomicsko közös nyilatkozatban leszögezte, hogy „az egész ruszin népnek össze kell fognia Magyarország keretein belül”. Véleményük szerint „a kölcsönös megértés légkörét kellett volna megteremteni az államban” a különböző nemzetiségek képviselői között [9]. Jelző, hogy 1944 januárjában Horthy M. döntésével a „Kárpátalja Magyarországhoz csatolásában elért érdemekért, valamint a Szent István Korona iránti hűségért és odaadásért” állami kitüntetést adományozták a „Nemzetvédelmi Kereszt” kitüntetésnek a képviselőknek. a parlament mindkét háza: G. Bence, A Brodiy, A. Vozari, M. Demko, P. Demjanovich, A. Kricfalusi-Grabar, Y. Feldesi, S. Fencik, K. Hockey, I. Shpak [10].
Így a magyar parlamentben Kárpátaljáról ruszin országgyűlési képviselők, akiket a hatalom a rendszerhez hű személyiségek közül neveztek ki, megengedték maguknak a térség nemzeti és kulturális politikájának mérsékelt bírálatát (különösen a nyelvi és iskolai szférát). A ruszofil nézeteket valló képviselők gyakran folytattak heves vitákat olyan politikusokkal, akik támogatták a külön ruszin nép létének gondolatát, valamint a Kárpátaljai Rut keleti szláv lakosságának elmagyarosításának híveivel. A magyarországi hatóságok körében azonban nem kapott visszhangot a Kárpátaljai Rusz lakosságának szellemi előrehaladását célzó „magas” orosz kultúra felé orientáló program. Ráadásul maga a ruszofil tábor sem volt egységes, a parlamenti tevékenység volt az egyik eszköze a képviselői között a térség társadalmi-politikai és kulturális életére való befolyásért folytatott küzdelemnek. A kárpátaljai ruszin képviselők valódi befolyása a magyar politikára a térségben elhanyagolható volt, de a magyar parlament a térség életproblémáinak megvitatásának egyik kevés platformja lett.
Irodalom
1. Oficinsky R.A. Kárpátalja politikai fejlődése az ugorscsinai raktár közelében (1939–1944). Kijev: Ukrajna Történeti Intézete NAS of Ukraine, 1997. 244 p.
2. Kárpátalja 1919–2009 sziklák: történelem, politika, kultúra / szerk. M. Vegesha, Ch. Fedinets. Ungvár: „Lira” poligráfiás központ, 2010. 720 p.
3. Képviselőházi napló, 1939. III. kötet (1939. november 15. – 1939. december 7.). Budapest: Athenauem, 1940. 788. old.
4. Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet (1942. november 20. – 1943. április 12.). Budapest: Athenauem, 1943. 615. old.
5. RVA [Vozáry A.] Sem magyarorosz, sem rutén – hanem: ruszin! // Az őslako. 1941. Marcius 2. 2. old.
6. Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet (1941. október 22. – 1941. november 25.). Budapest: Athenauem, 1941. 605. old.
7. Képviselőházi napló, 1939. XII. kötet (1941. november 26. – 1941. december 22.). Budapest: Athenauem, 1942. 612 old.
8. Brenzovics L. A magyar kormányzat Kárpátalja-politikája, 1939–1941 // Kárpátalja 1938–1941. Magyar és ukrán történeti közelítés / szerk.: C. Fedinec. Budapest, 2004. 87–117. régi.
9. Národní archiv České republiky (NAČR). Fond MV-L. Jel. 2-10-28. Kart. 115.
10. NAČR. Fond MV-L. Jel. 2-10-4. Kart. 114.
