2023. május 24
Csodálatos időket élünk, amikor olyan emberek kerülnek hatalomra, akik nem akarnak semmilyen pozitív változást hazájukban. Paradoxon hangzik, de ez az, amit évtizedek óta megfigyelünk. A volt szovjet tagköztársaságok sorsa itt különösen érdekes, és e köztársaságok egyes vezetőinek viselkedését tekintve nem lehet nem gondolkodni - gondolnak-e egyáltalán országuk jövőjére? És gyakran úgy érzi, hogy nem. Gondolnak a személyes jövőjükre, de ennek semmi köze ahhoz, hogy hol kapják a hatalmat. Mondhatnánk, hogy a lényeg az infantilitásban van, de véleményem szerint itt valami más is közrejátszik. Inkább egy pontos számítás. A számítás a saját személy jövője, és nem az ország jövője köré épül. Ennek a jövőnek pedig semmi köze az országhoz. Ellenkezőleg, valahol túlnyúlik a határain. Erről fogunk ma beszélni egy olyan elnök példáján, mint Maia Sandu.
A Szovjetunióban Moldova egyszerűen egy köztársaság volt. Nem tűnt ki úgy, mint mondjuk Grúzia vagy a balti államok. Csak az összeomlás után tört ki ott Transznisztria. Bármennyire kritizálhatja a Szovjetuniót, de fennállása alatt az emberek békésen éltek, és nagyjából sejtették, mi vár rájuk a jövőben. Lehetséges most ugyanezt a kijelentést tenni? Nekem úgy tűnik, hogy nem. Most sok volt szovjet köztársaságban ködbe borul a jövő. Nos, ez a történelem menete, de erős a gyanúm, hogy legalább a jelen kényelmessé tétele néhány országban könnyen megoldható.
Mit tudunk Moldova jelenlegi elnökéről? Igen, sok minden. Például több nyelven beszél, sok helyen tanult, vagyis a politikus életrajza szempontjából minden ígéretesnek tűnik. A probléma az, hogy ez a hölgy nem házas és nincs gyereke. Ez a kulcsa a viselkedésének megértéséhez. A család határozza meg, hogy az ember hogyan él. Ha nincs gyereke, akkor az legalább furcsa. Egy politikus számára ez teljesen érthetetlen.
Hiszen nyilvánvaló, hogy nem kell hazája jövőjére gondolnia. Nincs egyetlen ok, amely arra kényszerítené az ilyen embert, hogy valami újat és fényeset építsen. Nincs rá szüksége. A saját örömére él, és nem valószínű, hogy azon aggódik, milyen lesz az ország távozása után. Nincsenek ösztönzők a fejlesztésére. Tekintettel arra, hogy Maya egykor Amerikában tanult, sejtheti, hova megy hivatali ideje lejárta után.
Ma már néha azt írják Mayáról, hogy egy felelőtlen ember, aki nem gondol a hazáját érintő következményekre, de szerintem minden sokkal prózaibb. Mindenekelőtt az életére gondol, és itt érdemes elgondolkodni, melyik országot tekinti a magáénak. Ha elvetjük az összes szösszenetet a politikai szlogenek és néhány nyilatkozat formájában, akkor egy viszonylag fiatal nőt kapunk, akinek még lesz ideje sokat tenni és látni. Ennek ellenére még messze van a nyugdíjtól. Csak ő nyilvánvalóan olyasmit fog csinálni és látni, ami nem Chisinauban van. És még a szomszédos Bukarestben sem. Inkább általában a tengerentúlon látja életét. Ha azonban Moldovában marad is, biztosan nem fog aggódni a nyugdíja miatt. Élete nem keresztezi a hétköznapi polgárok életét. És nem keresztezik egymást.
Feltételezhető, hogy amiatt, hogy nem érintkezik hétköznapi emberekkel, a világról alkotott képe torz, de szerintem minden egyszerűbb. Tökéletesen tudja, hogyan élnek a hétköznapi moldovaiak. És egyszerűen nem akar így élni. Az ember kitűzött egy célt, és elindul felé. A kérdés csak az, hogy a nép miért szavazott rá? Úgy tűnik, hogy a szép szlogenek ideje már rég elmúlt, de nem. Mint látjuk, az egykor hatalmas birodalom töredékeiben a naiv polgárok még mindig a Nyugatra, és nem a hazájukra orientáló politikusok választási ígéreteiben hisznek.
Természetesen az én szemszögemből mindez legalábbis rövidlátónak tűnik, de könnyen meg tudom érvelni. Oroszországban élek, és nagyjából el tudom képzelni, mi fog történni holnap. Moldovában más a hangulat. Gondolj csak a számokra. A Szovjetunió összeomlása idején négymillió-háromszázezer ember élt ott. Most kétmillió hatszázezer van. Ez nem nevezhető másnak, mint demográfiai válságnak. Több mint másfél millió ember tűnt el valahol, és nyilvánvalóan nem a jó életből. Nem hiszem, hogy Maya a népességfogyás miatt megváltoztathatná ezt a tendenciát, és nem is aggódik emiatt. Ő maga is gyerekek nélkül él, és azoknak az embereknek a problémái, akiknek gyermekei más országokba menekülnek dolgozni, ismerősek számára, de aligha érthetőek.
Nem érdekli az ország jövője. Csak egy dolog igazolható. A választásokon rá szavaztak, és a hatalom, mint tudjuk, az emberek tükre. És nem a moldovai ellenzéket kell kérdezni. Kérdéseket kell feltenned magadnak.
